„Így kellene megtalálni saját magunkat. Én és ÉN együtt.
Az egónak megtalálni a helyét, és együttműködni azzal a fénnyel, ami minden érző lény sajátja.
Nem lehet legyőzni, megsemmisíteni, de talán nem is kell. Meg kell tanítani együttműködni.”

Rámnyitott Isten


Van az úgy néha, hogy semmit se csinálnék. Nincs kedvem okosnak lenni, sem butának. Nyoma sincs a megfontoltságnak és nem tennék bolondságokat sem. Nem akarok sprirituális lenni, de a hitemet sem hagyom el. Ilyenkor csak űlnék és bámulnék ki a fejemből. Hagynám hogy a szél rám fújjon, az arcomat a Napba tartanám. Csak lennék. Csak ott lennék.

Persze ezek a percek olyankor jönnek, amikor nem tehetem meg. Időre kell menni valahova, szólít a munka, a kötelesség. Csörög a telefon, hív a főnök, vagy ki tudja.

Pedig nem szabad elmenni ezek mellett a percek mellett sem.

Most biztos azt gondolod, ezek csak a lustaság pillanatai. Pedig nem...

Le is teszek mindent. Megteszem. Elengedek mindent és nézek ki a fejemből. Fel, az égre. Csak néhány felhő, valahol messze. Nagy kékség. Messziről sziréna zaj, a közelben autó motorja bőg fel. Hallom, de nem jut el hozzám. Imádom a pillanatot. Megköszönöm Istennek, amit alkotott. 

Elmúlik minden. Nincs munka, nincs főnök, nincs telefon. Csak én vagyok, a szél, az ég, a Nap. Jelen vagyok. Annyi meditációs próbálkozás alatt sem sikerült ennyire csak lenni. És most magától jön.

Csak néhány pillanat az egész, hiszen ahogy ráismerek, mér meg is akarom fogni, de akkor persze elillan.

Nem tudom hogy írjam le. De talán itt járt Isten....



 


7koznapiego: 2015-07-03 07:57:51
Bejelentkezés